Ave Natura Camping Budapest

Camping Budapesten

2016. ápr 30.

Kempingezés Budapesten

írta: Linkelő
Kempingezés Budapesten

camping_jatek.JPGA kempingezés lehetősége minden évben tömegeket vonz, és várhatóan ez a 2016-os évre sem fog változni.

Ez egyaránt igaz a hazai és a külföldi kirándulni vágyókra is. Minden évben, mikor elindul a kempingező szezon tömegek indulnak el a megérdemelt kirándulásukra. A budapesti kempingek pedig mindenképpen ideálisak erre a célra.

Hiszen, ha Budapesten kempingezünk, akkor egyszerre kapjuk meg a nagyvárost annak minden látnivalójával és nyüzsgésével, és a zöld övezetet a túrázás és sátorozás hangulatával. Érthető hát, hogy miért is van akkora érdeklődés már az év elején is a budapesti kempinghelyek után.

Szerencsére több kiváló kemping is található Budapesten és környékén , így ha időben foglalunk, minden bizonnyal ...

Tovább Szólj hozzá

kemping kemping Budapest

2016. már 18.

2016-ban is kedveltek a budapesti kempingek

írta: Linkelő
2016-ban is kedveltek a budapesti kempingek

A kemping 2016-ban sem fog kimenni a divatból!

camping-ave-natura-budapest-9_1.JPGA kempingezésről talán sokaknak a kevés pénzből megvalósítható kirándulás jut az eszébe.

Ezért egyesek akár kényelmetlennek vagy kellemetlennek tarthatják a kikapcsolódás ezen a formáját. Azonban ez távolról sincs így, a kempingezés ugyanis Nyugat-Európában több évtizedes múltra tekint vissza, ráadásul az egyébként abszolút jóléti államok lakói is gyakran és örömmel járnak sátorozni. A német turisták közül például sokan előszeretettel járnak Budapestre kempingezni a jó idő beálltával és az is sűrűn előfordul, hogy a látogatók az egész nyarat itt töltik a sátraikban.

Ha jobban belegondolunk, annyira azért nem is meglepő, hogy ez az életforma sokak számára szimpatikus lehet, hiszem az ilyen táborozás közelebb ...

Tovább Szólj hozzá

sátor kemping Budapest

2015. jún 15.

Budapest látnivalói - Margit-sziget I.

írta: Linkelő
Budapest látnivalói - Margit-sziget I.

Sziget, melyet az őseink is szerettek

A Margit-sziget csodáit talán még a budapestiek sem ismerik eléggé.

margit-sziget.jpgA budapesti kirándulások kihagyhatatlan helyszíne a sziget. Azonban ne tekintsük ezt a csodálatos szigetet valami olyan turista célpontnak, amelyet pár óra alatt bejárunk, készítünk egy csomó képet és kipipáljuk.

A Margit-sziget ennél sokkal több , szánjunk rá több időt. A sokszínű növényzet, a történelem egy-egy darabkája, a strand, a látványos szökőkút, a rétek, a ligetek egy szemlélődő embert igényelnek, nem egy rohanó turistát.

Tervezzünk a Margit-sziget megismerésére két félnapos kirándulást.

A sziget északi felét az Árpád híd felől közelítsük meg. Az első érdekesség a Zenélő kút , amely ugyan nem zenél, de hű mása a Bodor Péter ...

Tovább Szólj hozzá

Budapest látnivalói

2015. máj 24.

Két kemping egymás mellett Budapesten

írta: Linkelő
Két kemping egymás mellett Budapesten

Konkurens kemping a szomszédban

kempingek.jpgRitkán tapasztaljuk, hogy két kemping egymás mellett helyezkedik el. Kivéve, ha valamelyik a turisták által kedvelt tóról, folyóról van szó.

Esetünkben a kempingek a kirándulók által kedvelt budai hegyekben Zugligetben találhatóak. Minden vállalkozás rémálma lenne, ha a konkurencia szomszédban helyezkedne el. De itt más a helyzet.

Camping Ave Natura, vagy a Zugligeti Niche Camping?

ket-camping.jpg

Aki, mindkét kempinget ismeri, nem tekinti konkurensnek Őket. A szolgáltatásokban, a kempingezési élményben annyira eltérőek, hogy inkább kiegészítik egymást. Itt ne a szolgáltatási minőségre gondoljunk, mert az mindkét kempingben kiváló. Nem is lehet más, hiszen a vendégek jelentős hányada külföldről érkezik.

...

Tovább Szólj hozzá

kemping kemping Budapest

2015. máj 07.

Ki hogyan szeret kempingezni?

írta: Linkelő
Ki hogyan szeret kempingezni?

A kényelem mennyire fontos számodra, ha kempingezel?

Nézegetve a kempingekről készült fotókat feltűnt, hogy egyre kevesebb sátrat látni a képeken. Látunk helyette egyre több faházat, lakó utánfutót, lakóautót, de kerekekre szerelt csodaházakat is találni. campin-2013-11_1.jpg

Csak a pénztárcánk határozza meg a kempingfelszerelésünket?

Nyilván az is, de egy igazi kempingező maga állítja, és bontja a sátrat. A lakóautó már nem azt az élményt nyújtja. Fontos szempont a felszerelés kiválasztásánál a hely és a kempingezés időtartama is. Egy hosszú hétvége a barátokkal praktikus és elégséges kelléke a sátor és valamilyen sütőfelszerelés. camping_grill.JPGEgy európai kempingkörútra azért valamivel több cuccot kell vinnünk. Ilyenkor már könnyebben választjuk a lakóautót.

Érdekes lakójárművekkel érkeznek ...

Tovább Szólj hozzá

sátor lakóautó kemping

2015. ápr 08.

3 tipp a kényelmes kempingezéshez

írta: Linkelő
3 tipp a kényelmes kempingezéshez

Kemping tippek újra

kemping.jpgAmikor már egész nap kellemes az idő a szabadban tartózkodáshoz, egyre többen elgondolkodunk azon, hogy néhány napra magunk mögött hagyjuk a hétköznapi rohanást, és átadjuk magunkat a természet közelsége által biztosított élményeknek.

Erre minden lehetőségünk adott is hazánkban, hiszen páratlan természeti értékek, gazdag növény-, és állatvilág, számos látnivaló, strand és fürdőhely várja a kikapcsolódni vágyókat. Utazásszervezés alkalmával több kérdés is felmerül, s ha már megvan az időpont, előbb vagy utóbb, de választanunk kell a szálláshelyek kínálatából is.

Míg a wellness szállodák gyakran megfizethetetlenek a többgyerekes családok vagy fiatalok számára, addig a kempingek szinte korosztálytól függetlenül ...

Tovább Szólj hozzá

kemping kemping felszerelés

2015. ápr 07.

Lehet a kempingezés olcsó és kényelmes?

írta: Linkelő
Lehet a kempingezés olcsó és kényelmes?

A jó kemping lehet olcsó is?

blog(1).pngA tavaszi időszak kezdetével egyre többen döntenek úgy, hogy a hétvégéken otthonuktól távol töltik, amint pedig beköszönt a strandszezon, a tóparti szálláshelyek is megtelnek. De mégis melyik szálloda, apartman mellett érdemes letenni a voksot? Melyik szolgáltató biztosítja elérhető áron azt a minőséget, amely szükséges a kényelmes pihenéshez? Először is azt kell eldöntenie, hogy valamelyik wellness szállodában szeretne hódolni az élményfürdőzésnek, vagy az ennél jóval alacsonyabb áron elérhető kempingezés is megfelelő az Ön számára.

Míg évtizedekkel ezelőtt a kemping szó hallatán legtöbbeknek a komfort nélküli, kényelmetlen szálláshelyek jutottak eszükbe, addig mára a vizesblokkok és a saját stég minden kényelmével ...

Tovább Szólj hozzá

kemping camping

2015. ápr 01.

Kempingezés: csomagoljunk okosan!

írta: Linkelő
Kempingezés: csomagoljunk okosan!

Mire lesz szükségünk a kempingezés alatt?

Kempingezni indul a család, és szeretné, ha minden zökkenőmentesen menne az indulástól a hazaérkezés pillanatáig?

camping_campers.JPGA tapasztalatok azt mutatják, hogy a kempingek közötti körültekintő választás legalább olyan fontos szerepet játszik ebben, mint a csomagolás . Míg egy wellness szállodában ritkán akadnak világítással, tisztálkodással kapcsolatos problémák, addig kempingezés alkalmával már az is gondot okozhat, hogy éjszaka megfelelő világítás legyen a sátor környékén.

Természetesen, ha színvonalas, az infrastruktúrára és a kényelemre is hangsúlyt helyező szálláshely mellett dönt, akkor hasonló gondokkal nem kell szembesülnie. Mivel azonban a kempingezés egész másról szól, mint az, ha egy szállodában szállnánk meg, így a ...

Tovább Szólj hozzá

camping

2015. már 27.

5 érv a kempingezés mellett

írta: Linkelő
5 érv a kempingezés mellett

Miért jó kempingezni?

A tavaszi hónapok beköszöntével egyre többen kezdik tervezgetni a nyaralást, vagy egy hosszú hétvége erejéig tartó kikapcsolódást.

campin-2013-09.jpgHazánk számos lehetőséget kínál mind a fürdőzés, a túrázás, a kirándulás, mind a városnézés és a gasztro turizmus kedvelőinek is.

A választás nem mindig egyszerű, hiszen a tavasztól őszig terjedő i dőszakban minden frekventált idegenforgalmi régióban igyekeznek a szolgáltatók és szakemberek olyan programajánlatot összeállítani, mely garantáltan csábítóan hat majd az utazni vágyókra.

Bár a Széchenyi Pihenőkártya sokak számára teszi lehetővé a hosszabb távú pihenést, de azok is megtalálhatják a számukra ideális lehetőséget, akik nem élvezhetik a plasztikkártya előnyeit. Nézzük ...

Tovább Szólj hozzá

pihenés camping

2015. már 22.

Nyitnak a kempingek áprilisban. Ez nem áprilisi tréfa!

írta: Linkelő
Nyitnak a kempingek áprilisban. Ez nem áprilisi tréfa!

Látogasson el Budapestre és töltse az éjszakát kempingben.

sator.jpgIndul a 2015-ös kempingszezon.

A kemping, mint az elszállásoló turizmus egyik ágazata , fontos szerepet tölt be hazánkban is. Annak ellenére, hogy a kemping és rekreációs turizmus esetében különösen rövid a turisztikai szezon, mégis jelentős szeletét adják az eltöltött vendégéjszakáknak.

A kirándulásnak, mint kedvelt pihenési tevékenységnek a kempingek az ott eltölthető éjszakákkal rendkívül nagy szabadságot adnak. A kemping szolgáltatásaiból többnyire az tisztálkodási lehetőséget, az áramvételezési lehetőséget, a sátor, vagy lakókocsi helyet, és persze a Wi-Fi-t vesszük igénybe. Na meg a grillezés, a sütést, és főzést is.

Budapest egy csodálatos város.

parlament.jpg

Nézze meg Budapest nevezetességeit úgy, hogy ahogyan ...

Tovább Szólj hozzá

programok camping Budapest

süti beállítások módosítása